Mesterséges intelligencia világszerte, 2020-ra?

Mesterséges intelligencia világszerte, 2020-ra?

A mesterséges intelligencia kifejlesztése és terjesztése világszerte már jóval korábban megfogalmazódott az emberiség fejében, mint hogy meg tudta volna valósítani: hiszen már az ókorban is beszéltek “gépekről”, már Homeros is gépi technológiáról írt az Iliasz-ban, amikor Thetis, Akhilleus anyja lement Hephaistos-hoz, hogy pajzsot készítsen fiának a Hektor elleni harcra. Hephaistos egy csodás pajzsot készít, de emellett a műhelyben számos olyan különleges szerkezetet “láthatunk” (lelki szemeink előtt), ha  értő olvasóként szemléljük a szöveget, mely önműködő székekről, illetve robotikus emberszabásúakról beszél. 

Hephaistos tehát mindenfélét alkotott, de nem kell nála megállnunk, hiszen a reneszánsz egyik legnagyobb alkotója, Da Vinci nem csak különféle tervrajzokon és festményeken ábrándozott robot technológiáról, meg is valósította a mozgó gépet egy oroszlán formájában. Még egy nagyot ugorva az időben pedig, amikor már a gépiesítés realizálódott világunkban, több irodalmi alkotás született, melyek a mesterséges intelligencia kérdését tovább boncolgatták a 20. században: ilyen például Čapek cseh író, illetve Asimov  orosz származású amerikai író. Korunkban pedig számos hasonló elgondolásra látunk példát a különféle filmekben, melyek részben Asimovra is építenek, és nyílt titok, hogy a világ legfejlettebb technikai fejlesztő országai, mint például Kína, komoly terveket dolgozott ki a robottechnológia, a mesterséges intelligencia, azaz az MI fejlesztésére. Kína például egy 5 éves terv keretein belül a 2020-as évet jelölte ki, melyen belül nagy hangsúlyt fektettek a mesterséges intelligencia integrálására, ezt követően a 2030-as évig pedig világvezetővé akarnak válni technológiai téren.

Kína mellett az USA és Kanada is jó úton halad, hogy világvezetővé váljanak a majdani MI által meghatározott világban.

Minden vélemény számít!