Szerkezetkész a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) IX. kerületben épülő új Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kutatóháza – közölte az akadémia pénteken.
Az épületek tartószerkezetének elkészültekor tartott hagyományos bokrétaünnepen Lovász László, az MTA elnöke és Török Ádám főtitkár mellett az akadémia korábbi elnöke, a projektet elindító Pálinkás József, valamint az új kutatóházba költöző kutatóközpontok vezetői is részt vettek.
Az MTA közleménye szerint július végére végeznek a kivitelezők a külső munkálatokkal, ekkorra készülnek el a külső nyílászárókkal, a homlokzattal, a hőszigeteléssel és a tetővel. Ezt követően indul meg a belsőépítészet, az épületgépészet és a villamos hálózatok kiépítése. Az épületegyüttest várhatóan 2016 harmadik negyedévében adják át.